Pénzügykutató: fél százalékkal nő a GDP, a hiány nem megy 5 százalék fölé
Idén 0,5 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), 4,2 százalékos infláció mellett – hangzott el a Pénzügykutató Zrt. tájékoztatóján.
Idén 0,5 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), 4,2 százalékos infláció mellett – hangzott el a Pénzügykutató Zrt. tájékoztatóján.
Tévesnek nevezte Oszkó Péter pénzügyminiszter Varga Mihály csütörtöki állítását arról, hogy az államháztartási hiány várhatóan április végére eléri a kormány által egész évre tervezett mértéket, és megerősítette, hogy az első négy havi hiány valamivel az éves deficit 75 százaléka felett lehet.
A válság korábbi szakaszaira visszatekintve az OTP elnök-vezérigazgatója kitért a bankját célzó régebbi kormányzati segítségnyújtási javaslatokra is egy hétfői fórumon. Csányi Sándor ennek kapcsán azt mondta: "a kormány ölelése majdnem halálos volt, rossz is rágondolni, hogy Gyurcsány mesterséges lélegeztetésbe kezd nálam".
A Fidesz szerint nem tartható a 2010-re tervezett négy százalékos költségvetési hiány.
Tavaly 5 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Németországban - tette közzé szerdán a statisztikai hivatal. Ezzel a második világháború óta a legsúlyosabb válságát élte át Európa legnagyobb gazdasága. 2008-ban még 1,3 százalékkal gyarapodott a GDP Németországban.
A szakértők szerint csökkent az amerikai költségvetési hiány decemberben a novemberihez képest. Az amerikai költségvetési adatokat ma 20 órakor ismerteti a pénzügyminisztérium.
A lengyel kormánynak jövő év elején meg kell hirdetnie programját a költségvetés konszolidálására, hogy csökkenthesse az ország adósságát, ezt írta Jan Vincent-Rostowski lengyel pénzügyminiszter a Gazeta Wyborcza című lap csütörtöki számában.
Pontos a KSH költségvetési hiányszámítása, amit a hivatal szerint az is bizonyít, hogy az Eurostat ellenőrzési folyamata során csak néhány ügylet esetében kellett kis mértékben módosítani az adatokat, amelyek a deficit bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított mértékét a 12 jelentés közül mindössze 4 esetben, tized százalékokkal befolyásolták – derül ki a statisztikai hivatal közleményéből.
A cseh költségvetési hiány jelentősen, 169,41 milliárd koronára (kb. 6,50 milliárd euró) nőtt az idei első 11 hónapban az egy évvel korábbi 6,52 milliárd koronáról – közölte a cseh pénzügyminisztérium kedden.
A jövő évi költségvetés tervezete az államháztartásban 15 693,9 milliárd forint bevételi és 16 754,3 milliárd forint kiadási főösszeg mellett 1060,3 milliárd forint hiányt tartalmaz, pénzforgalmi szemléletben ez a GDP 4, eredményszemléletben pedig 3,8 százaléka.
A szlovák költségvetés hiánya az első hét hónapban 914,44 millió euró volt, majdnem 45-ször nagyobb az egy évvel korábbi, euróra átszámított 20,39 milliónál, jelentették a szlovák pénzügyminisztériumban hétfőn. Az egész évi hiányterv 1,009 milliárd euró.
Csehország költségvetésének hiánya jövőre meghaladhatja a 200 milliárd koronát (2,09 billió forint), hacsak nem lesz határozott kiadáscsökkentés, így idézte kedden Eduard Janota pénzügyminisztert a Hospodarské Noviny című prágai gazdasági lap.
Az orosz szövetségi költségvetés hiánya idén várhatóan a GDP 9 százalékát teszi ki - közölte a pénzügyminisztérium, noha Alekszej Kudrin pénzügyminiszter még hétfőn is 7,4 százalékról beszélt.
A washingtoni Fehér Ház 89 milliárd dollárral a GDP 12,9 százalékára emelte hétfőn a tervezett idei amerikai költségvetési hiányt.
A térségbeli EU-államok várhatóan jóval magasabb államháztartási hiányokat halmoznak fel az idén, mint Magyarország, vélik londoni feltörekvő piaci elemzők. Mi 3,0 százalékot, a környékbeliek 4 százalék fölötti hiányt várnak.
Tíz százalék feletti államháztartási hiány-előrejelzést készül beállítani az új, súlyosan recessziós pénzügyi év költségvetésébe a brit kormány. Független londoni elemzők már jó ideje 10 százalékot messze meghaladó, sőt, esetenként inkább 20 százalékhoz közelebbi brit deficitet jósolnak.
Az amerikai költségvetés hiánya az idén a hazai össztermék (GDP) 12,3 százalékára, várhatóan 1,75 billió dolláros új rekordra nő, ez derült ki kormányzati tisztségviselők nyilatkozataiból Washingtonban.